A Dancing with the Stars harmadik élő adásában a táncosoknak komoly feladat jutott, mégpedig hogy leleplezzék a lelküket. Videóból derült ki: Megverték KIrály Lindát! A szombat esti tematika szerint a “Több, mint tánc” témája megkövetelte, hogy megmutassák a legnagyobb lelki mélységekben is önmagukat. Király Linda egészen meglepő őszinteséggel beszélt az Elolvasom
karrier
Tóth Andi nem hagyta magát! “Lehet, hogy nincs érettségim, de felépítettem egy karriert…”
Tóth Andi idén márciusban jelentette be a visszavonulását, majd megjelentette az utolsó albumát és elkezdte élni a civil életét. A számításait gyorsan meg is találta, először modellkedni kezdett, majd megalapította első saját ruhamárkáját. Tóth Andi erotikus fotója felrobbantotta a netet! Az énekesnő ámbár kevés alkalommal és csak különleges alkalmakkor csillogtatja Elolvasom
Marics Peti szülei pénzkidobásnak tartották fiuk zenei próbálkozásait… – videóval
Marics Peti is vendége volt a TV2 “Ütős ötös” műsorának, ahol Tilla rákérdezett az énekesnél, hogy szülei támogatták-e a zenei törekvéseit. A zenész elmondta, hogy alapvetően mindenben támogatták és támogatják a szülei, de amikor előállt az ötlettel, hogy ő is énekelne, akkor bizony határozott volt a reakciójuk. Édesapja jazz tanszakon Elolvasom
Majka: “A sikert könnyen megszokja az ember, ahogy a pénzt is…”
Az egykori valóságshow-hős a Blikknek adott interjújában többek között arról beszélt, hogy a ValóVilág villáját elhagyva a zenei és televíziós karrierje beindulása után sem bulikban, sem nőkben nem szűkölködött. Az ózdi hős úgy érzi, mára kiélte magát, sőt meg is lepődik azon, hogy mennyire. “Mindig azt gondoltam, hogy egy kapcsolat Elolvasom