Azahriahtól várta, Peter Srámektől kapta az ajánlatot Zalatnay Cini!

Amint arról szinte minden hazai bulvárlap beszámolt, Zalatnay Cini elmondta, hogy szívesen vokálozna Azahriah mögött, amennyiben a fiatal sztár felkérné a Puskás Stadionbéli triplájára. Erre eddig nem került sor, viszont Peter Srámek nem habozott és ajánlatot tett Zalatnaynak! Cicciolina kemény beszólása: “Nem akarok akkora lenni, mint Zalatnay Cini” Zalatnay Cini Elolvasom

Király Linda karrierjének itt volt a vége! Az énekesnő elmondta, mi volt az a pont… – videóval

A Dancing with the Stars harmadik élő adásában a táncosoknak komoly feladat jutott, mégpedig hogy leleplezzék a lelküket. Videóból derült ki: Megverték KIrály Lindát! A szombat esti tematika szerint a “Több, mint tánc” témája megkövetelte, hogy megmutassák a legnagyobb lelki mélységekben is önmagukat. Király Linda egészen meglepő őszinteséggel beszélt az Elolvasom

Tóth Gabi kitálalt az elmúlt hónapokról! Ez a szöveg mindent tisztázhat… – videóval

Tóth Gabi nemrég bejelentette rajongóinak, hogy hamarosan új dallal és klippel érkezik, amelyben az elmúlt hónapok nehézségeit fogalmazta bele. A dallamba öntött vallomás címe “Átkozott nyár” – írta a Reflektoronline.hu. A lap a TikTok csatornáján rövid bemutatót is tett fel a dalból. @reflektoronline Tórh Gabi dalba öntött vallomása… #tóthgabi #krauszgábor Elolvasom

Köllő Babett szexi fotója felrobbantotta a netet! Demcsák Zsuzsa sem hagyta szó nélkül…

Köllő Babett ismét olyan fotót posztolt, amitől egy ország szája maradt tátva. Demcsák Zsuzáé mindenesetre egészen biztosan. A műsorvezetőnő ugyanis nem bírta szó nélkül megállni azt a képet, amit a csinos színésznő a minap posztolt a közösségi oldalára – írta a Reflektoronline.hu. Köllő Babett súlyos balesetet szenvedett, azonnal jött az Elolvasom

Erre nincsenek szavak! Amit Tóth Gabi csinált, attól neked is könny szökik majd a szemedbe – videóval

Tóth Gabit hatalmas megtiszteltetés érte, amikor a világhírű Il Volo pop opera együttes felkérte, hogy az európai turnéjuk budapesti állomásán énekeljen velük egy duettet. Az énekesnő nem habozott, azonnal igent mondott a fekérésre, mint azt már elmondta, ez a pályáján az egyik legnagyobb elismerés számára. Tóth Gabi nagy bejelentése: “Elérkezett Elolvasom

Tóth Andi nem hagyta magát! “Lehet, hogy nincs érettségim, de felépítettem egy karriert…”

Tóth Andi idén márciusban jelentette be a visszavonulását, majd megjelentette az utolsó albumát és elkezdte élni a civil életét. A számításait gyorsan meg is találta, először modellkedni kezdett, majd megalapította első saját ruhamárkáját. Tóth Andi erotikus fotója felrobbantotta a netet! Az énekesnő ámbár kevés alkalommal és csak különleges alkalmakkor csillogtatja Elolvasom

Dolgozik a karma: Könyörög Rubint Réka rosszakarója, a fitneszkirálynő pedig megbocsát…

A Schobert Norbi -Rubint Réka házaspár az utóbbi években rendkívül megosztó témává vált, a 45 éves fitneszkirálynő, Rubint Réka pedig mindennek rendszerint a középpontjában áll. Bár nagy rajongótábora van, ellenzői is egyre többen vannak, olyannyira, hogy még egy több mint 53 ezer tagot számláló privát Facebook-csoportot is létrehoztak, hogy kifejezzék Elolvasom

Bódi Sylvi brutál szexi meztelen képei felrobbantották a netet!

Bódi Sylvi az a híresség, akinek alakját negyven felett is megirigyelhetik a húszévesek. A modell két alkalommal is levetkőzött a Playboy magazinnak és akárhányszor előkerülnek a fotók, a rajongók mindig nosztalgikus érzésekkel fogadják a szexi modell tüzes felvételeit. Az is kiderült, hogy Sylvinek milyen az ideális férfi. 20 évesek irigyelhetik Elolvasom

A rajongók ámulnak és bámulnak! Megyeri Csilla ismét plasztikáztatott – fotóval

A Reddit celebfigyelő csoportja tett közzé egy fotót Megyeri Csilláról. Az influenszer – műsorvezető a rajongók és a kommentszekció tagjai szerint erősen túlzásba viszi a plasztikai beavatkozásokat. A posztoló szerint megszaladt az álltöltögetés. Az minden vitán felül áll, hogy a legfontosabb a saját harmóniánk, így ha valami nagyon zavaró a Elolvasom

Tóth Andi újra a pályán: „Visszatakarodtam a ringbe”

Tóth Andi legutóbbi sokkoló bejelentése az volt, amikor egy fél órás videóban bejelentette a  visszavonulását. A Sztárban sztár idei évadának legszigorúbb zsűritagja a döntő napján még megjelentette a legújabb, egyben búcsú albumát, majd visszatért a mindennapi életéhez, amelyet civilben ugyan, de a zene közelében szeretne élni. Az eddigi menedzserével, egyben Elolvasom