Erre nincsenek szavak! Amit Tóth Gabi csinált, attól neked is könny szökik majd a szemedbe – videóval

Tóth Gabit hatalmas megtiszteltetés érte, amikor a világhírű Il Volo pop opera együttes felkérte, hogy az európai turnéjuk budapesti állomásán énekeljen velük egy duettet. Az énekesnő nem habozott, azonnal igent mondott a fekérésre, mint azt már elmondta, ez a pályáján az egyik legnagyobb elismerés számára. Tóth Gabi nagy bejelentése: „Elérkezett Elolvasom

Tóth Andi nem hagyta magát! „Lehet, hogy nincs érettségim, de felépítettem egy karriert…”

Tóth Andi idén márciusban jelentette be a visszavonulását, majd megjelentette az utolsó albumát és elkezdte élni a civil életét. A számításait gyorsan meg is találta, először modellkedni kezdett, majd megalapította első saját ruhamárkáját. Tóth Andi erotikus fotója felrobbantotta a netet! Az énekesnő ámbár kevés alkalommal és csak különleges alkalmakkor csillogtatja Elolvasom

Koncz Zsuzsa kimondta a véleményét: „Hát, köszönöm, én ebből nem kérek, sem nézőként, sem szereplőként”

Koncz Zsuzsa az ország egyik- ha nem a- legelismertebb énekesnője. A több évtizedes karriert maga mögött tudó díva hisz abban, hogy a produktum határozza meg a szakmai minőséget, így nem tud mit kezdeni a semmivel ismertté vált influenszerekkel. A véleményét a legendás énekesnő nem is rejtette véka alá, a Meglepetés Elolvasom