Megyeri Csilla volt a minap az RTL Reggeli műsorának vendége, ahol elmesélte az elmúlt hónapok felkészülésének és a több, mint egy hete Berki Mazsival vívott boxmeccse után letisztult érzéseit. A rajongók ámulnak és bámulnak! Megyeri Csilla ismét plasztikáztatott – fotóval Csilla elmondta, hogy hatalmas élmény volt neki a műsor, illetve Elolvasom
videó
Döbbenetes videó! Így akarta megbűvölni Jákob Zoli kígyóját a Nagy Ő szirénje!
A Nagy Ő adásában a lányok az énektudásukkal próbálták a lábáról levenni az ország 39. leggazdagabb emberét, Jákob Zoltánt. Volt, aki kisebb és volt, aki nagyobb sikert aratott, viszont Virágtól láthattuk a leglélegzetelállítóbb produkciót. A csók most is csak “majdnem volt”, de ezt már ezekben az adásokban megszokhattuk. Győzike is Elolvasom
Király Linda karrierjének itt volt a vége! Az énekesnő elmondta, mi volt az a pont… – videóval
A Dancing with the Stars harmadik élő adásában a táncosoknak komoly feladat jutott, mégpedig hogy leleplezzék a lelküket. Videóból derült ki: Megverték KIrály Lindát! A szombat esti tematika szerint a “Több, mint tánc” témája megkövetelte, hogy megmutassák a legnagyobb lelki mélységekben is önmagukat. Király Linda egészen meglepő őszinteséggel beszélt az Elolvasom
Pásztor Erzsi kiakadt a “villantó” sztárokon, olyan véleményt fogalmazott meg, amiben nem lesz köszönet! – videóval
Napjainkban a televíziókban a show része az is, hogy milyen látványelemekkel tudja felhívni a figyelmet az adott műsorban a produkció gyártója. Egy zenés tehetségkutató műsorban így elengedhetetlen “kellék” a zsűri, amelynek tagjairól is híreket kell generálni, ezért aztán extrém ruhákba öltöztetik őket, hogy a műsor elindulása után három perccel már Elolvasom
Erre nincsenek szavak! Amit Tóth Gabi csinált, attól neked is könny szökik majd a szemedbe – videóval
Tóth Gabit hatalmas megtiszteltetés érte, amikor a világhírű Il Volo pop opera együttes felkérte, hogy az európai turnéjuk budapesti állomásán énekeljen velük egy duettet. Az énekesnő nem habozott, azonnal igent mondott a fekérésre, mint azt már elmondta, ez a pályáján az egyik legnagyobb elismerés számára. Tóth Gabi nagy bejelentése: “Elérkezett Elolvasom
Keményen beszóltak a TV2 sztárjának a popsivillantós videója miatt! Mutatjuk a felvételt…
A TV2 nehézbombázója olyan jelenség, akire nem lehet nem odafigyelni. A Nagy Ő és a Farm VIP sztárja, Tuvic Aleksandra most olyan videóval lepte meg a rajongóit, amit megnézve a rajongóknak tátva maradt a szájuk, ám ismét előkerültek a fanyalgók is. Tuvic Aleksandra megmutatta egyedi tetkóját! A rajongók elájultak… – Elolvasom
Polgár Tünde könnyekkel a szemében mondta el: “Nem érdekelt, ha az emberek látják, hogy szarul vagyok…” – videóval
Polgár Tünde és Polgár Árpád a YouTube-on nagysikerű videósorozatot gyártanak, amelyben hol a saját életükbe engednek bepillantást, hol csak egyszerűen sztoriznak a múltról, de olyan is gyakran előfordul, hogy utazási tippeket, vagy épp gazdasági tanácsokat adnak a követőknek. Polgár Árpád nem sajnálja a pénzt a luxusra, 186 milliós karórát vett Elolvasom
Zokogásban tört ki és majdnem elájult a menyasszony, amikor meglátta Rubint Rékát! – videóval
Rubint Réka sok nő példaképe. Az alakraformok több helyszínen is teltházzal futnak hetente több alkalommal, emellett a vidéki fellépésein is mindig rengetegen várják a fitneszkirálynőt. Rubint Réka megmutatta magát smink nélkül! – fotóval és videóval Rubint Rékát ezúttal Mira lánybúcsújára hívták meg, és a szervezők még arra is ügyeltek, hogy Elolvasom
Döbbenetes: Feljelentették Istenes Bencét és Csobot Adélt, ez volt az oka…
Csobot Adél és Istenes Bence a közös álomotthonukat a Balatonfelvidéken találták meg és a sztárpár már bele is kezdett a ház felújításába. A rosszindulat azonban határtalan, ez pedig most is megmutatkozott. Istenes Bence őszintén vallott a szakításuk okáról! A rajongók ledöbbentek… – videóval Az incidens abból adódott, hogy Bencéék az Elolvasom
Peter Srámek csajozás helyett tyúkokat nevel az udvarban – videóval
Az RTL Reggeli című műsorában volt a minap vendég a kitűnő hangú fiatal énekes, aki több témában is örömmel nyilatkozott a Pimasz Úréknak. Elárulta többek között, hogy “ő helyettesíti a Sziget Fesztiválon a Korda György – Balázs Klári párost.” Zámbó Marietta a színpadon mondta ki a véleményét Peter Srámekről! Nem Elolvasom