Véget ért a Nagy Ő idei szériája, amelyben Árpa Attila után most az ország 39. leggazdagabb embere, Jákob Zoltán körmöskirály kereste az igazit. A lányok hosszú heteken át versengtek a kegyeiért, az üzletember pedig döntött, Betti lett az, akivel el tudná képzelni az életét – írta a Reflektoronline.hu. Döbbenetes videó! Elolvasom
nagy ő
Döbbenetes videó! Így akarta megbűvölni Jákob Zoli kígyóját a Nagy Ő szirénje!
A Nagy Ő adásában a lányok az énektudásukkal próbálták a lábáról levenni az ország 39. leggazdagabb emberét, Jákob Zoltánt. Volt, aki kisebb és volt, aki nagyobb sikert aratott, viszont Virágtól láthattuk a leglélegzetelállítóbb produkciót. A csók most is csak “majdnem volt”, de ezt már ezekben az adásokban megszokhattuk. Győzike is Elolvasom
Milliókat adományozott az egyik gyermekkórháznak a milliárdos Nagy Ő!
Jákob Zoltán háromgyermekes édesapaként különösen szívén viseli a gyermekek sorsát. A Bors számolt be az egyik nemes cselekedetéről a sok közül, amikor a Heim Pál Gyermekkórháznak laporoszkópos sebészeti eszközöket vásárolt, mert erre volt nagy szükség, így támogatta a beteg gyermekek gyógyulását. “Hallottam, hogy itt elkél a segítség! És találtam olyan Elolvasom
Tuvic Aleksandra megmutatta egyedi tetkóját! A rajongók elájultak… – fotóval
Nemrég még péniszfotókkal zaklatták a TV2 egykori sztárját, ma pedig különleges tetoválásával hívta fel magára a figyelemet Tuvic Aleksandra. Aleksandra pár hónapja elmondta, hogy műsor óta rengeteg férfi kereste meg e-mailben vagy chaten, de Aleksandra nemigen foglalkozik ezekkel a levelekkel. ” Nem igazán szoktam elolvasni ezeket, ott sorakoznak az engedélykérések Elolvasom