Köllő Babett ismét olyan fotót posztolt, amitől egy ország szája maradt tátva. Demcsák Zsuzáé mindenesetre egészen biztosan. A műsorvezetőnő ugyanis nem bírta szó nélkül megállni azt a képet, amit a csinos színésznő a minap posztolt a közösségi oldalára – írta a Reflektoronline.hu. Köllő Babett súlyos balesetet szenvedett, azonnal jött az Elolvasom
Pásztor Erzsi kiakadt a “villantó” sztárokon, olyan véleményt fogalmazott meg, amiben nem lesz köszönet! – videóval
Napjainkban a televíziókban a show része az is, hogy milyen látványelemekkel tudja felhívni a figyelmet az adott műsorban a produkció gyártója. Egy zenés tehetségkutató műsorban így elengedhetetlen “kellék” a zsűri, amelynek tagjairól is híreket kell generálni, ezért aztán extrém ruhákba öltöztetik őket, hogy a műsor elindulása után három perccel már Elolvasom
Erre nincsenek szavak! Amit Tóth Gabi csinált, attól neked is könny szökik majd a szemedbe – videóval
Tóth Gabit hatalmas megtiszteltetés érte, amikor a világhírű Il Volo pop opera együttes felkérte, hogy az európai turnéjuk budapesti állomásán énekeljen velük egy duettet. Az énekesnő nem habozott, azonnal igent mondott a fekérésre, mint azt már elmondta, ez a pályáján az egyik legnagyobb elismerés számára. Tóth Gabi nagy bejelentése: “Elérkezett Elolvasom
Tóth Andi nem hagyta magát! “Lehet, hogy nincs érettségim, de felépítettem egy karriert…”
Tóth Andi idén márciusban jelentette be a visszavonulását, majd megjelentette az utolsó albumát és elkezdte élni a civil életét. A számításait gyorsan meg is találta, először modellkedni kezdett, majd megalapította első saját ruhamárkáját. Tóth Andi erotikus fotója felrobbantotta a netet! Az énekesnő ámbár kevés alkalommal és csak különleges alkalmakkor csillogtatja Elolvasom
Koncz Zsuzsa kimondta a véleményét: “Hát, köszönöm, én ebből nem kérek, sem nézőként, sem szereplőként”
Koncz Zsuzsa az ország egyik- ha nem a- legelismertebb énekesnője. A több évtizedes karriert maga mögött tudó díva hisz abban, hogy a produktum határozza meg a szakmai minőséget, így nem tud mit kezdeni a semmivel ismertté vált influenszerekkel. A véleményét a legendás énekesnő nem is rejtette véka alá, a Meglepetés Elolvasom
Kulcsár Edina friss fotón mutatta meg anyukáját, a rajongók nem hittek a szemüknek! – fotóval
Kulcsár Edina ismét bejelentkezett a közösségi oldalán és ezalkalommal egy olyan fotót posztolt a 2014-ben Európa legszebb nőjének választott üzletasszony, amilyet tőle ritkán látni. Kulcsár Edinának elege lett és keményen beszólt a kommentelőknek! Minden idők legsikeresebb magyar szépségkirálynője egy közös fotón mutatta meg édesanyját. A rajongók meglepődtek, mennyire fiatal anyukája Elolvasom
Felháborodott a nép: Tóth Gabi és a Fricska koncertjén soha nem tapasztalt szigorú ellenőrzés lesz!
Tóth Gabi és a Fricska is fellép az oroszlányi Bányász- és Villamos Napokon, mégpedig a rendezvény záróakkordjaként. A szervezők most a Facebook oldalukon közzé tették azokat a szabályokat, amelyeket minden belépő vendégnek be kell tartania. Ez pedig közfelháborodást váltott ki – írta a Blikk. Tóth Gabi eldöntötte: Mostantól minden más Elolvasom
Fésűs Nelly bikiniben szexizett! A rajongók lehidaltak, milyen bomba alakja van a színésznőnek – fotóval
Korát meghazudtoló bomba alakkal büszkélkedhet a kitűnő színésznő, a Dívák énekesnője, Fésűs Nelly. Az 51 éves színésznő megérdemelt pihenését tölti a bolgár Naposparton, ahol megmutatta tökéletes idomait. Mutatjuk a magyar sztárokat, akik levetkőztek! Itt vannak a fotók Fésűs Nelly az egyik legújabb Instagram posztjában villantott: a tengerparton elnyúlva, félig a Elolvasom
Gáspár Evelin ruhája nem sokat bíz a fantáziára! Görögországban is mindenki őt nézte – fotók
Gáspár Győző méltán büszke a gyermekeire. Evelin nemcsak lefogyott, de edzéssel és a tudatos táplálkozással folyamatosan figyel arra, hogy kitűnő formában maradjon. Nem mellékesen ez ez műsorvezetőtől el is várható, Evelin pedig most végzett a TV2 Akadémián. A celeblány épp Görögországban piheni ki a fáradalmait, ahol készülnek a fotók szép Elolvasom
Keményen beszóltak a TV2 sztárjának a popsivillantós videója miatt! Mutatjuk a felvételt…
A TV2 nehézbombázója olyan jelenség, akire nem lehet nem odafigyelni. A Nagy Ő és a Farm VIP sztárja, Tuvic Aleksandra most olyan videóval lepte meg a rajongóit, amit megnézve a rajongóknak tátva maradt a szájuk, ám ismét előkerültek a fanyalgók is. Tuvic Aleksandra megmutatta egyedi tetkóját! A rajongók elájultak… – Elolvasom