Amint arról szinte minden hazai bulvárlap beszámolt, Zalatnay Cini elmondta, hogy szívesen vokálozna Azahriah mögött, amennyiben a fiatal sztár felkérné a Puskás Stadionbéli triplájára. Erre eddig nem került sor, viszont Peter Srámek nem habozott és ajánlatot tett Zalatnaynak!
Cicciolina kemény beszólása: “Nem akarok akkora lenni, mint Zalatnay Cini”
Zalatnay Cini és Peter Srámek egy rendezvényen voltak vendégek a múlt hét végén, ahol a Bors újságírójának feltűnt, hogy a két művész komoly diskurzusba kezdett az asztalnál. A lap munkatársa rá is kérdezett ennek okára, amelyre Peter Srámek örömmel válaszolt.
“Zalatnay Cininek rengeteg slágere van és köztünk volt már szó korábban egyfajta együttműködésről, de akkor sajnos Cini lebetegedett és meghiúsult a közös munka. Én azóta vártam az alkalmat, hogy újra felhozhassam a témát és ez az alkalom most jött el. Meg is beszéltük, hogy választunk egy dalt a hihetetlen repertoárjából és faragunk belőle egy duettet.”
-mondta Srámek, amely együttműködést Zalatnay is megerősített.
“Nagyon szívesen dolgozom Peterrel, hiszen ő is egy út lehet ahhoz, hogy a jövő generációi is ismerjék a dalaimat”
-mondta Cini.
kiemelt kép: Tv2
Mire készül Zalatnay Sarolta és G.w.M? Most lerántották a leplet a titokról!