Tóth Andiról sokan azt gondolják, hogy mániákusan ragaszkodik a szerepléshez, pedig ez egyáltalán nem igaz. Az énekesnő a márciusban bejelentett visszavonulása után ígérete szerint megjeletette utolsó albumát, majd modellkedni kezdett és megalkotta a “Backoff” nevű ruhamárkát, ami elmondása szerint a szerelemgyereke. Élne ő civil emberként, de nyilván a népszerűsége töretlen, a követőinek száma csak nőtt az elmúlt időszakban, így jelenleg még mindig az egyik legértékesebb celeb hazánkban. Előrebocsátjuk: mi nem szeretnénk bántani Tóth Andit, sőt…
A napokban az egyik bulvárral foglalkozó csoport egyik felhasználója azzal támadta Andit, hogy látta az egyik üzletben a szárnyait bontogató divattervezőt, aki a ruháiról érdeklődött az egyik üzletben.
Az énekesnő haragját kivívó Tinkerbell nevű felhasználó minden bizonyítékot mellőzve azt állította, hogy az üzletben hallotta, hogy Tóth Andi új kollekciójából még egyetlen darabot sem adtak el.
“Ma délután épp volt ‘szerencsém’ találkozni az üzletben Andival. Oliviával mentek az irodába, aztán egy kicsit idősebb, vörös hajú nő lejött.Kérdezte az eladót, hogy adtak-e már el a termékekből, az eladó válasza: egy darabot sem…”
-állította a bejegyzésében a bulvártémákkal foglalkozó csoport tagja. Andi ironikusan és idegesen reagált, ami teljesen érthető, miután a civil életében végzett munkájának, szerelemgyerekének támadását kell nap, mint nap megélnie, ráadásul mindezt úgy, hogy a bulvárportálok nagytöbbsége még őt állítja be támadó félnek. A videóban ennyit mondott:
“Nem kell szeresd a ruháim, csak akkor hagyj békén… Hogy szakadjon rád az a 3000 forintos C&A póló, te retardált sz*rdarab…”
– reagált frappánsan Tóth Andi, aki egyébként azon nevetett, hogy
a Tinkerbell nevű felhasználó az egyik képen épp az ő ruháit válogatta.
Vajon meddig lehet a húrt feszíteni? Miért jó egy fiatal és tehetséges lányt naponta kikezdeni? Van értelme a rosszindulatnak? Valóban szükség van erre? Tinkerbell és a többiek válaszlhatnának erre…
A videót korlátozott ideig ide kattintva lehet megnézni.
kiemelt kép: TV2