Petíciót írnak az állatvédők, hogy Dolly koncertjeit mondják le!

Dolly kutyaszaporító botránya ugyan megosztja a közvéleményt, de a számos platformon olvasható kommentekből inkább az szűrhető le, hogy egy szavát sem hiszik el az énekesnőnek. Az állatvédők pedig egyenesen azt követelik a koncertszervezőktől és polgármesterektől, hogy ne hívják meg a horrortanya működéséról szerintük minden bizonnyal  tudó és ahhoz asszisztáló énekesnőt a rendezvényeikre.

Amint az már mindenki számára köztudott, az énekesnő gyöngyösi ingatlanában olyan állapotban találtak több tucat szerencsétlen kis négylábút, ami minden jóérzésű ember zsebében kinyitja a bicskát. A “Dolly Roll Kennel”-nek elnevezett “tenyészet” szaporító “üzemként” működött egészen addig, amíg a rendőrség és az állatvédők le nem buktatták őket. Mint kiderült, Dolly menedzsere keze alatt működött a szaporító horrorház, erről az énekesnő nem tudott, de a fórumok kommentelői nem hisznek az Dollynak, aki egyébként az üggyel kapcsolatban hivatalos közleményt is adott ki:

“A tegnapi napon megdöbbenéssel és mélységes felháborodással szembesültem arról, hogy az egyik kollegám álltatartási botrányba keveredett. Amikor ez esetről értesültem azonnal a helyszínre siettem, hogy tájékozódjak és próbáljak segíteni. Így sikerült kilenc kutyát elhoznom a helyszínről. Ők nálam vannak megfelelő körülmények között, melyet a mai napon a hatóság ellenőrzött is. Tegnap, a helyszínen fogadott látvány és körülmények számomra is elfogadhatatlanok és elítélendőek. Az érintett kollégával pár éve vagyok munkakapcsolatban. Tudtam arról, hogy állatokkal, elmondása szerint állatvédelemmel foglalkozik, de fogalmam sem volt a körülményekről, arról, hogy ezt ilyen módon teszi. Mint állatszerető és állatvédő ember, magam is elhatárolódok ettől, sőt a magam módján és lehetőségeimhez képest igyekszem segíteni. Ezúton felkérem a zenésztársadalmat, zenész kollégákat, hogy akinek lehetősége van rá, fogadjon be, akár ideiglenesen is egy – egy kutyát, megkönnyítve helyzetüket és segítve nekik. Természetesen megteszem a szükséges lépéseket és a volt munkatárssal kapcsolatunk ezek után nem folytatódhat”

Az énekesnő állítja: nem tudott arról, mi folyik a házában (Fotó: TV2)
Nem hisznek az énekesnőnek a kommentelők

A kommentelők úgy gondolják, hogy a Dolly nevén lévő ingatlanban az énekesnő menedzsere által működtetett rendszerről mindenképp tudnia kellett. A NapiBulvár Dolly visszavonulásáról megjelent cikke alatt az alábbi komment olvasható:

“Nos ez egy állatkínzó. Gyöngyösön kutyákat szaporítottak pár társával. Az állatmentőknek és a rendőröknek kellett elkobozni tőlük. Áldatlan állapotok voltak ahonnan a kutyákat elhozták. Kosz mocsok, szűk ketrecek… borzalmas látvány volt. Ez egy r*hadék vén k*rva. Remélem kap egy pár évet és letöltetik vele. Emberileg egy nulla. Úgyhogy nem véletlen ez a nagy visszavonulás. Soha nem kedveltem őt és a zenéjét sem.”

-írta a kommentelő.

Fotó: screenshot / NapiBulvár

 

Ilyen állapotban találtak több tucat szerencsétlen négylábút a Dolly Roll Kennel telepén (Fotó: grreenfo.hu)
Nem szeretnék a faluban, ha Dolly náluk lépne fel

Kápolna polgármesteréhez fordultak az állatvédők, hogy törölje Dollyt a falunap fellépői közül.

“Valóban kérjük és elvárjuk Kápolna polgármesterétől, hogy ne fizessen közpénzt és ne vállaljon közösséget egy olyan énekessel, aki minden bizonnyal tudott, vélhetően elősegített, és eltitkolt egy brutális horror tanyára emlékeztető szaporító telep működéséről, amelyből vélhetően folyamatos anyagi haszna volt.”

– fogalmazott Kapin Ricsi, a Szurkolók az állatokért mozgalom vezetője, a petíció egyik aláírója, aki szerint botrányos lenne, ha pont egy olyan faluban lépne fel az említett énekes, ahol egy éppen idén tíz esztendős, magas szakmai színvonalon dolgozó állatvédő szervezet, a Macskaárvaház Alapítvány működik – írta a greenfo.hu.

Az állatvédő hozzátette, hogy nem csak Kápolna polgármesteréhez fordulnak ezzel, hanem minden koncertszervezőhöz, aki fontosnak tartja a törvények tiszteletét és az állatok védelmét.

Bízzunk abban, hogy az esetet alaposan kivizsgálják a hatóságok és a bűnös(ök) megkapják méltó büntetésüket. Azt azonban nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy addig, amíg annak ellenkezője be nem bizonyosodik, mindenkit megillet az ártatlanság vélelme.

kiemelt kép: YouTube

Leave a Reply

%d bloggers like this: