Hoppá! Marics Peti döntött: oltár elé viszi a csinos színésznőt!

A rajongók meg vannak győződve arról, hogy Marics Petire újra rátalált a szerelem, ezúttal egy 24 éves színésznővel jött össze, akivel ráadásul már dolgozott együtt a képernyőn.

Alig két hónappal a Tóth Anditól való viharos szakítása után Marics Petit máris két különböző nővel – egy modellel és egy színésznővel – hozzák kapcsolatba. A rajongók azt találgatják, hogy az utóbbi lehet az igazi, hiszen Peti a szakítás óta minden közösségi felületen lájkolja  a fotóit, és ValMar hamarosan megjelenő klipjében is szerepel majd – írta a Bors.

Kovács Gyopár, a Tóth Andival egyidős gyönyörű színésznőre úgy tűnik Marics Peti is felfigyelt. Andi és Gyopár akár ikrek is lehetnének, a hasonlóság már-már döbbenetes a két gyönyörű lány között. Gyopár egyébként már ismert a szórakoztatóiparban hiszen szerepelt a Rising Starban, több magyar sorozatban, jelenleg pedig a kecskeméti Katona József Nemzeti Színház tagja. Nemrég a televízióban Gubik Petrával és Veréb Tamással láthattuk az Ütős ötös című műsorban.

A Gyopár és Peti között felreppent pletyka nagy port kavart Marics Peti és Tóth Andi rajongói körében, akik továbbra is reménykednek abban, hogy a ValMar énekese újra összejön egykori szerelmével.

“Annyira gázak vagytok Petivel. Épp, hogy két hónappal a szakítás után összejöttök, aztán veled is ugyanazt a stratégiát játssza. Lájkolja folyamatosan a képeid, hajbókol. Most ti lesztek együtt férj és feleség a klipekben. Igazából nevetséges, hogy összejössz egy olyan sráccal, aki eddig másba volt halálosan szerelmes. Nem gondolod ugye, hogy ilyen gyorsan túl van és teljes szívéből téged szeret?!”

 olvasható Gyopár oldalán, melyet egyébként Tóth Andi nevével és fotójával írt egy fanatikus rajongó.

Marics Peti az oltár előtt?

ValMar legújabb dalához jelenleg forgatják a klipet, amelyben a 24 éves színésznő Peti menyasszonyát alakítja. Az énekesnő Instagram-oldalán közzétett fotó megerősíti, hogy a klipben lesz egy esküvői jelenet is. A fotón ValMar látható, amint szmokingban áll a barátai között, Milo pedig azzal viccelődik, hogy a kép egy esküvői forgatáshoz készült. Ráadásul Gyopár a forgatás napján menyasszonyi sminket is kapott, és a klipet készítő céget is megjelölték a posztban.

kiemelt kép: TV2

Leave a Reply

%d bloggers like this: