A Hal a tortán adásaiban ezen a héten további öt hírességet láthatunk majd: Paprika Dorinát, Visváder Tamást, Schobert Larát, Papadimitriu Athinát és Valkusz Milánt, akik ezúttal a konyhában versenyeznek majd.
Visváder Tamás üdvözölte elsőként a rezidenciáján az előkelő vendégeket és már akkor nyilvánvalóvá vált, hogy egyikük sem ismeri a másikat – még Schobert Lara és Valkusz Milán sem, ami azonban a többieket igencsak meglepte.
“Hát, itt az ideje akkor, hogy…”
– célozgatott finoman a hír hallatán Gáspár Győző keresztlánya, mire a ValMar énekesének kikerekedett a szeme:
„Miről beszélsz, barátnőm van!”
-válaszolt azonnal Milán, azonban Győzike keresztlánya továbbra is biztos volt benne, hogy Milán és Lara most nem először találkoztak.
Schobert Lara mindezek után a színfalak mögött tisztázta, mi van köztük. Kiderült, csak az Instagramról ismerték egymást korábban.
Nem gondolom azt, hogy annak van alapja, hogy köztem meg a Milán között bármi is lenne. Egy érző lélek férfi, és van barátnője is, úgyhogy azt biztosan nagyon-nagyon tiszteli.
-mondta a celeblány.
kiemelt kép: Instagram / TV2
EZ IS ÉRDEKES!
A rajongók szerint jót tett a szakítás Tóth Andinak! “Jó látni,hogy visszakaptuk a régi Andit”