Bevallotta: Csuti másfél évvel a Kulcsár Edinával való szakítása után is pszichológushoz jár!

Szabó András még mindig nehezen dolgozza fel a másfél évvel ezelőtt bejelentett szakításának utóéletét. Szakmai segítséget kér, hogy átvészelje életének ezt a nehéz időszakát. A sztárvállalkozó nemrég közösségi oldalán osztotta meg tapasztalatait – írta meg a Ripost.

2022 januárjában bulvárbomba rázta meg az országot: hazánk egyik leghíresebb celebpárja, Kulcsár Edina és Csuti hat év együttélés és két közös gyermek után szakítottak.

“Nem is tudom, hol kezdjem… Edina oldalán már sok mindent olvashattatok, nagyjából azt is tudjátok, hogy nem vagyunk jól, de ez az oldalunkról is tökéletesen látszik. A bennem vívódó harcokról, érzésekről nem szeretnék és nem is tudok beszélni. Szeretném mindenben támogatni a feleségem, védeni és segíteni őt, amiben csak lehet, hogy túl legyen ezen a nehéz időszakon, próbálunk többet befelé jelen lenni, de úgy éreztem, tartozom nektek annyival, hogy valamit én is mondok az éppen aktuális helyzetről! Rengeteget tanulok belőle, felismerek és a személyiségem is pozitív irányba változik, bár soha nem akartam ennyire kemény iskolába járni. Nem tudom, mennyi van még hátra a suliból, mindenesetre igyekszem jelesre vizsgázni, nem akarok megbukni, mert szeretem a tanárom.” 

– írta le az üzletember akkor, amikor még hitt benne, hogy kapcsolatuk helyrehozható.

Csuti és Edina kapcsolata minden igyekezetük ellenére patthelyzetbe került. Ez már akkor is nagy port kavart az országos bulvársajtóban, de még nagyobb lett a hír, amikor kiderült, hogy Edina egy akkor még viszonylag ismeretlen rapperrel, G.w.M.-mel volt viszonya.

Az érzelmi hullámok,  amelyek Kulcsár Edinát, G.w.M.-et, Nagy Melanie-t és Csutit sújtották, lassan csillapodni látszanak. Melanie felállt a padlóról és új életet kezdett, Edina és férje pedig boldogan várják első kisbabájukat. Csuti is megtalálta az igazit, a nála sokkal fiatalabb Sudár Biankával találta meg a boldogságot. Úgy tűnik azonban, hogy az üzletember életében mégsem minden kerek, ezt pedig legújabb Instagram-posztja is tükrözi. Csuti egy kérdezz-felelek játékot indított, ahol az egyik kommentelő feltett neki egy kérdést: “Sokat segített a szakember, amikor mélyponton voltál? Én most ott vagyok.”  – a válasz pedig még ennél is meglepőbb volt:

Rengeteget, a mai napig sokat segít!

Ezek szerint Szabó András Csuti az akkor átélt trauma miatt még mindig pszichológus segítségére szorul.

Fotó: RTL

kiemelt kép: Instagram

EZ IS ÉREKES!

A Jimmy rajongók imádják Zámbó Krisztiánt! “A te hangod hasonlít leginkább a király hangjára” | NapiBulvár

Leave a Reply

%d bloggers like this: