Erre a kijelentésre nem számítottak Jollytól! “Úgy érzem, hogy előbb vagy utóbb meg fogjuk lépni…”

Jolly és szerelme a Story magazinban nyilatkoztak a lánykérésről és a jövőbeli terveikről.

Az énekes egy ponton meglepő kijelentést tett. Mint mondja, párjával az életüket nem feltétlenül Magyarországon képzelik el – szemlézte a Story Magazinban megjelent cikket a Ripost.

“Tisztában vagyunk vele, hogy súlyos és sok szempontból fájó döntés lenne külföldre költözni. Elsősorban természetesen a családjaink miatt, akiket nehezen hagynánk itt, ez nem kérdés. Mindenesetre egyre többet rágódom ezen a kérdésen, mint ahogy Barbi is. És őszinte leszek, most úgy érzem, hogy előbb vagy utóbb meg fogjuk lépni”

-mondta az énekes, aki szívesen költözne Horvátországba, Spanyolországba, de az Egyesült Államok is a látószögükben van. Jolly elmondta, hogy mindenképp visszavenne a tempóból, mert a huszonhárom év alatt elfáradt.

“Nem szeretném cserben hagyni a közönségem, de belefáradtam abba, hogy hakniról haknira járok. Huszonhárom éve kezdtem, és azt érzem, elég volt. Persze nem hagynám abba a zenélést. Úgy képzelem, hogy évente lenne pár nagyobb bulim, illetve továbbra is írnék dalokat, gyártanám a klipeket”

MÉG TÖBB HÍR JOLLYRÓL IDE KATTINTVA!

kiemelt kép: TV2

EZ IS ÉRDEKES!

Csuti és Schobert Norbika testvérként szeretik egymást – fotóval

Leave a Reply

%d