Azahriah és G.w.M kapcsolata egészen biztosan nem lesz világraszóló barátság annak ellenére, hogy kettőjük “vitája” egy olyan ügyből indult ki, amelybe igazából irreleváns félként csöppent bele a rapper.
Azóta viszont amikor és ahol csak lehet, oda-oda szúrnak egymásnak. Így volt ez Azahriah részéről az Arénában, aki finom bosszút állt az egykori keresetlen szavakért, majd G.w.M egy élő videóban luxusautók kulcsaival a mellkasán, evés közben szúrta oda az énekesnek, hogy a ruhatára annyit ér, mint egy Papp László Arénás gázsi.
Visszatérve a luxusautók kulcsaira: a villogás amúgy sem áll távol a rapcsászártól, aki szereti megmutatni a legdrágább ruhákat, autókat és adott esetben a köteg pénzeket is meglengeti a kamera előtt. Erről a jelenségről sokan sokféleképpen nyilatkoztak már, azonban most Majka keményen kimondta azt, amit gondol a jelenségről és G.w.M-ről is.
„Sok ember azt hiszi, hogy ha rengeteg pénzt keres, akkor az egyfajta elismerés. De mi az a sok? Ha keresel havi hárommilliót 5 éven keresztül, az soknak tűnhet, de tudjuk, hogy vannak ennél sokkal magasabb szintek is. Igazából nem tudom, mire jó az, ha fitogtatja valaki azt, amije van. Én ennek nem vagyok a híve. Persze van, hogy én is pózolok egy kocsival, de akkor az csak munka” – kezdte Majka az AC News megkeresésére, majd így folytatta:
“G.w.M-et nagyon kissrác kora óta ismerem. Mindig kedves, tisztelettudó volt. Azahriah pedig egy elképesztően tehetséges srác, aki most a tinédzserek kedvence. Külföldi rapperek is mutogatják a drága holmikat, mert így akarják megmutatni, hogy kitörtek a szegénységből, és más életet élnek, mint előtte.
Egyébként nem csak a rapperek villognak a luxussal, bár ezt az embertípust soha nem értettem…”
-mondta a portálnak Majka.
MÉG TÖBB HÍR MAJKÁRÓL IDE KATTINTVA!
kiemelt kép: YouTube / Instagram
EZ IS ÉRDEKES!
Varázslatos lett Gáspár Evelin mosolya! A rajongók találgattak, ő elárulta mitől változott! – fotók