Ilyen van? Gundel Takács Gábor a TV2 és az RTL képernyőjén egyidőben lesz látható!

Március 29-én, szerdán rendezik meg az idei Televíziós Újságírók Díját.

A két nagy kereskedelmi csatorna a TV2 és az RTL csoport is közvetíti élőben az eseményt az online platformjain – írta a Blikk.

A díjátadó műsorvezetője ezalkalommal is Gundel Takács Gábor lesz.

„A televíziós szakma számára minden évben különleges alkalomnak számít a Televíziós Újságírók Díja gálaest. Az elismerések átadása mellett ez a televíziósok ünnepe is, ahol beszélgethetünk, örülhetünk a személyes találkozásnak és egymás sikerének. Az idei évben ráadásul nem csak ezt, de magát a díjat is ünnepeljük. Van okunk erre, hiszen a 10 éve indult kezdeményezés mára a legjobban várt, legrangosabb televíziós szakmai díj lett. Öröm ennek részese lenni, immár ötödik alkalommal a gála, második alkalommal pedig az online közvetítés házigazdájaként”

– mondta el az eseménnyel kapcsolatban Gundel Takács Gábor.

Idén összesen 14 kategóriában – nagyszabású showműsor, vetélkedő, reality, gasztroreality, talkshow, zsűritag, női műsorvezető, férfi műsorvezető, heti sorozat, napi sorozat, színésznő, színész, női mellékszereplő és férfi mellékszereplő – hirdetnek győztest.

A díj szabályzata alapján kategóriánként az a három televíziós produkció és személy került az esélyesek közé, akikre az elismerést odaítélő médiumok a legtöbb szavazatot adták. A Televíziós Újságírók Díja grémiuma az Index, a Marketing&Media, a Márkamonitor, a Media1, a Médiapiac, az Origo, a SorozatWiki, a Színes RTV, a Telenovella-Epizód magazin és a TVR-hét egy-egy szakújságírójából áll.

Díjra esélyesek a 2022-ben képernyőre került produkciók és személyek közül:

Nagyszabású showműsor

Dancing with the Stars (TV2)

Sztárban sztár (TV2)

X-Faktor (RTL)

Vetélkedő

A Géniusz (ATV)

Észbontók (VIASAT3)

Szerencsekerék (TV2)

Reality

Ázsia Expressz (TV2)

Cápák között (RTL)

Nyerő Páros (RTL)

Gasztroreality

A Konyhafőnök (RTL)

Ide süss! (VIASAT3)

Séfek séfe (TV2)

Talkshow

Az első influenszerek (Spektrum)

DTK: Elviszlek magammal (Spektrum Home)

Propaganda (TV2)

Zsűritag

Gáspár Laci (X-Faktor)

Majoros Péter Majka (Sztárban sztár leszek!)

Pápai Joci (Sztárban sztár leszek!)

Női műsorvezető

Lékai-Kiss Ramóna (TV2)

Lilu (RTL)

Ördög Nóra (TV2)

Férfi műsorvezető

Sebestyén Balázs (RTL)

Stohl András (TV2)

Till Attila (TV2)

Heti sorozat

A besúgó (HBO Max)

A Király (RTL+)

Pepe (TV2)

Napi sorozat

Brigi és Brúnó (VIASAT3)

Jóban Rosszban (SuperTV2)

Keresztanyu (RTL)

Színésznő

Dobos Evelin (A Séf meg a többiek)

Schell Judit (A Király)

Staub Viktória (A Király)

Színész

Nagy Ervin (A Király)

Patkós Márton (A besúgó)

Olasz Renátó (A Király)

Női mellékszereplő

Básti Juli (Pepe)

Bíró Panna Dominika (A Király)

Hermányi Mariann (A besúgó)

Férfi mellékszereplő

Medveczky Balázs (Pepe)

Thuróczy Szabolcs (A besúgó)

Varga Ádám (A besúgó)

(via Blikk / sorozatwiki)

MÉG TÖBB HÍR GUNDEL TAKÁCS GÁBORRÓL IDE KATTINTVA!

kiemelt kép: media 1

EZ IS ÉRDEKES!

Tolvai Reni elmondta: Ha nem nyeri meg a Megasztárt, akkor már nem Magyarországon élne!

Leave a Reply

%d bloggers like this: