Tóth Gabi szerencsére az anyai ösztöneire hallgatott, így nem lett nagyobb baj.
A közösségi oldalán vasárnap osztotta meg a képeket , a csalad.hu-n a blogjábanpedig a hírt, hogy Hannaróza súlyos légzési elégtelenséggel és 90% alatti oxigénszaturációval került kórházba, miután valamilyen vírusfertőzés áldozata lett. A kezdetben náthás tünetek után a kislány egyre rosszabb állapotba került, így a covid óta otthon tartott véroxigénszint mérővel megnézte az énekesnő a gyermek szaturációját. Ekkor látta, hogy nagy a baj. Hívta Gesztes Évát, a Gyermekmentő Alapítvány igazgatóját, akivel nagyon jó kapcsolatot ápol.
Mondtam neki, hogy a vér oxigéntelítettsége 90 alatt van, és ő azonnal megerősített abban, hogy Hannit rögtön kórházba kell vinni
– számolt be róla a csalad.hu-n vezetett blogjában az énekesnő, aki leírta a drámai részleteket, majd köszönetet mondott a kórház dolgozóinak a lelkiismeretes munkájukért. Mivel közben Gabi is megbetegedett, így ketten kaptak egy kórtermet és együtt gyógyultak és szerencsére ma már mindketten jól érzik magukat. Az énekesnő mindenki fogyelmét felhívta a közösségi oldalán:
Kérlek titeket, hogy mindig hallgassatok az anyai ösztöneitekre! MINDIG! Én is hallgattam, és milyen jól tettem…
Életem legnehezebb hetén vagyok túl… Hannika már jól van!
-írta a közösségi oldalán Gabi.
MÉG TÖBB HÍR TÓTH GABIRÓL IDE KATTINTVA!
kiemelt kép: TV2
EZ IS ÉRDEKES!
Döbbenetes: 40 évig nem szexelt, 70 évesen felnőttfilmes lett a nagymama! – videóval és fotókkal