Utcazenéléssel jótékonykodik az egykori ByTheWay együttes sztárja

Patocska Olivért a ByTheWay együttes vezető arcaként ismerte meg az ország az X-Faktorban 2013-ban.

Az együttes feloszlása után annak minden tagja a saját pályáját egyengette, így tette ezt Patocska Olivér is, aki elsőként lépett ki az együttesből és előbb szólóban, majd az OliverFromEarth formációval aratta a sikereket. A fiatal zenész szerzőként is komoly sikereket arat, számos hazai top előadó köszönhet neki rádióslágereket Vastag Csabától Wolf Katiig, a legnagyobb sikert aratott szerzeménye pedig a „Mintaapák” című napi sorozat főcímdala volt.

Patocska Olivér /balra/ gyakran jótékonykodik (Fotó: RTL)

Olivér amikor csak lehet, jótékonykodik, szívén viseli a rászorulók sorsát. Most is egy ilyen tervéről számolt be közösségi oldalán.

Hamarosan utcazenélni indulok egy kis adományt gyűjteni valakinek. Hol lenne a legjobb? Deák környéke? Keleti? Nyugati? Északi sarki? Autópálya melletti publikus wc? Nem csak OFE dalokat éneklek majd, hanem nem OFE dalt is. Ha tudtok olyan embert, akinek szüksége lehet rá és sokat segít pár tíz-ezer Forint, írjatok és #majdmiösszedobjuk

-írta az énekes.

kiemelt kép: Instagram

EZ IS ÉRDEKES!

L.L. Junior zenésztársa elárulta: hosszú időre tervezhet a sztár Dominikán…

Leave a Reply

Discover more from Napibulvár

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading