Az egykori felnőttfilmes színésznő napjainkban már légtornász stúdiót vezet, családot alapított, édesanya lett, de mégis kísérti a múltja.
Ugyanis bármilyen hír megjelenik a légtornásszal kapcsolatban , mindig megjelennek a kommentek, amelyek a pornós múltjára utalnak és általában szóvá teszik azt is a hozzászólók, hogy a gyermeke mindehhez mit fog szólni, ha felnő. Sáfrány Emese most a közösségi oldalán keresztül szeretett volna ezzel kapcsolatban tiszta vizet önteni a pohárba.
Először és utoljára szeretnék erről a témáról beszélni…
-szögezte le Emese, majd így folytatta:
Gyakran megkérdezik tőlem, hogy mit fog szólni a fiam ahhoz, hogy az anyukája mivel is foglalkozott régen… Először is onnan kezdeném; hogy attól, ami már megtörtént, nem tudom teljes mértékben megóvni, de attól, ami történhet mindenképpen szeretném. Itt nem az a kérdés számomra, hogy ő mit fog hozzá szólni… Sokkal inkább az, hogy miként tudom majd megtanítani neki, hogy hogyan reagáljon arra, ha bántják vele, és ha az emberek rosszindulatával találkozik. Ő pontosan tudni fogja, hiszen elmesélem majd neki, miért jutottam el oda és azt fogja látni benne, hogy hogyan álltam fel belőle és „mertem új ember lenni”. Amellett, hogy erre tudatosan készülök, szeretnék hinni abban, hogy az EMBEREK megtanulnak saját “hibáikkal” foglalkozni, mások felé szeretettel és nem gonoszsággal fordulni
– zárta gondolatait Sáfrány Emese.
kiemelt kép: Ripost
EZ IS ÉRDEKES!
A Pap Dorcival szakító Esztergályos Patrik az új szerelmével romantikázott – fotókkal