Tóth Andi drámai bejelentése: “Ezennel abbahagyom az éneklést…”

Tóth Andi a közösségi oldalán jelentkezett be, egy hosszabb posztban számolt be a jövőbeli terveiről.

„Nem egy vidám beszélgetés lesz ez a mostani” – ezzel indította Tóth Andi csütörtökön közzétett, közel 30 perces Instagram-videóját. Az énekesnő elmondta, hogy drámai döntést kellett meghoznia:

Ezennel abbahagyom az éneklést. Tudom, hogy ez így nem hangzik olyan nagy cuccnak, nyilván számomra azért az. Nagyon sok miértje van.

Ezzel kapcsolatban elmondta, gyerekként a zene volt a mentsvára, majd a munkájává, kommunikációs eszközévé vált. Az elmúlt tíz évben, mióta énekesnőként tevékenykedik, nagyon sok mindent történt vele.

Nagyon sokat változtam. Örülök, hogy változtam, csak valahol már azt sem tudom, hogy ki vagyok. Ez sem baj, igazából. Úgy voltam vele, hogy semmi nem baj, amíg zenélek, amíg énekelek. Ez úgy indult, hogy megnyertem egy tehetségkutatót, és elhitette velem a világ, vagy én elhitettem magammal, hogy innentől kezdve jól leszek, biztonságban leszek, már nincs mitől félnem, mert jó kezekben vagyok. Hát, rájöttem, hogy nem.

Az énekesnő elmondta, hogy volt jópár nem egyszerű éve, amikor nem is nagyon zenélhetett, ráadásul többször nem tudott hol aludni sem… Minél jobban csúszott le a lejtőn, annál jobban vágyott az elismerésre, de ez mégsem érdekelt senkit.

Nagyon sajnáltam, hogy semmi nem szólt a zenéről. Bennem csak az tartotta a lelket, hogy ez legyen a középpontban. Minél inkább a háttérbe szorult, annál jobban felemésztett ez az egész szar. Aztán jött egy nagyon mély pontom, és talán azóta sem jöttem ki belőle. Volt egy kattom, amikor elfogadtam, hogy ide nem leszek elég jó. Túl sok és túl kevés vagyok ide. Onnantól kezdve feladtam, hogy elérjek bármit is, hogy beilleszkedjek, hogy elérjek a zenémmel bárkit vagy bármit. Ez nekem nagyon rossz volt, mert ennek a szöges ellentétét akartam elérni.

Épp el akarta hagyni az országot, amikor jött a pandémia és ekkor megírta a Lejtő című albumát, amitől semmit nem várt, de hatalmas sikert aratott.

Abban a pillanatban a legrosszabb dolog történt velem, ami történhetett: elkezdtem reménykedni. Én, hülye.

Elkezdett koncertezni, de úgy érzi, hogy az emberek többsége nem értette meg a dalainak mondanivalóját.

Sokáig nem tudtam, hogy mi a baj, és egyre lejjebb kerültem, és lejjebb, és nagyon lejjebb. És akkor rájöttem, hogy ami igazából hiányzik, az a hangom. Nagyon-nagyon hiányzik a hangom, mert ezekben a dalokban nem igazán használtam, mert nem is kellett.

Tavaly év végén eltűnt egy időre a nyilvánosság elől, mert besokallt. Észrevette, hogy az éneklés már nem boldogítja, hanem nagyon sokat elvesz. „Úgy voltam vele, hogy inkább pusztulok bele a húszas éveimbe, mint hogy leéljek egy életet zene nélkül” – mondta.

Az év végén átgondoltam a dolgokat, és úgy voltam vele, hogy azért még fiatal vagyok. Akkor így az volt bennem, hogy igazából én még soha nem voltam boldog. Soha. Mindig csak menekültem, mindig nagyon gőzerővel próbáltam boldog lenni. Mindig úgy voltam vele, hogy akkor leszek boldog, ha zenélek. Belefeccöltem ebbe rengeteg évet, igazából idáig mindent. És úgy voltam vele, ha ez nem tesz boldoggá, akkor mi a faszért csinálom? Ha másokat sem teszek ezzel boldoggá, akkor minek csinálom?

Sokáig gondolkodott ezen és megannyi önmagával folytatott küzdelem után döntött: innentől zene nélkül próbál meg élni. Nincs több koncert és nincs több dal sem. Szomorú, mert nem akarta ezt, de nagyon elfáradt mostanra.

Nem akarok kőbe vésett ígéretet adni, hogy mostantól soha többé nem fogok énekelni, mert nem tudom. Nem tudok biztosat mondani, ettől függetlenül ez a célom, meg fogom próbálni.

Andi elmondta, hogy van a fiókban egy pár dal még, amit megcsinál majd, de aztán vége. Ruhamárkát szeretne létrehozni és egy kiadó ügynökség kreatív igazgatójaként fog dolgozni.

MÉG TÖBB HÍR TÓTH ANDIRÓL IDE KATTINTVA!

kiemelt kép: TV2

EZ IS ÉRDEKES!

Bomba testet villantott a Farm VIP sztárja! – fotóval

Leave a Reply

%d