A Redditen tűnt fel, majd gyorsan elterjedt és végül a napilapok és az online portálok hasábjain landolt az a lista, amely a hazai sztárok fellépti díjait sorolta.
Amint erről a ReflektorOnline is beszámolt a lista élén a ToiToi wc mellett szexelő popsztár Azahriah áll, aki állítólag 75 percet muzsikál a színpadon 6,35 millió forintért.
A nem hivatalos listán előkelő helyen szerepel Wolf Kati is, akinek a fellépti díja egy 50 perces kiskoncertért 1 millió 620 ezer forint. Az énekesnő az összeget nem erősítette meg, de nem is cáfolta, azonban a Borsnak tisztázta a helyzetet az egyéb körülmények tekintetében.
“Fontos kiemelnem, hogy ez az összeg nem az énekes gázsija egyedül, a zenészek és a stáb együttes munkadíja, és a Wolf Kati produkcióban egész évben körülbelül 50 szakemberrel dolgozunk. Közel 30 éve a szakmában úgy vélem, a legjobb fellépések mindig azok, amelyek zenekari kísérettel vannak, ehhez
a zenésztársak, a hang-és egyéb technikai szakemberek, hangeszközök bérleti díja, az utazási költség 10-12 főre, a fellépő ruhák, mind-mind részei a kialkudott fellépési díjaknak. A fellépésekre el is kell jutni, így az utazásokkal néhol fél-egész napjaink is rászámolható, amely alatt más munkákat természetszerűleg nem tudunk elvállalni.
Nagyon sok koncertszervező hely, a fellépő díjából kéri a szervezési munkájáért jogosan járó jutalékát is, hiszen ő is dolgozik, rászánja az idejét ” – mondta az énekesnő.
MÉG TÖBB HÍR WOLF KATIRÓL IDE KATTINTVA!
kiemelt kép: RTL
EZ IS ÉRDEKES!
Hunyadi Donatella helyesbítette nyilatkozatát. Mégsem bántották édesanyja miatt… – videóval