Esztergályos Patrik Pap Dorcival való szakítása után előbb egy titokzatos fotóval jelentkezett be szerelméről, majd pár napra rá megmutatta új párjának arcát is.
Az ifjúsági olimpiai bajnok tőrvívó a Ripostnak mesélt a kapcsolata részleteiről, amely egy halloween partin kezdődött, amelyre majdnem el se ment.
“Egy közös barátunk volt a kerítő: a barátnőmnek azt mondta, hogy egy meglepetés várja majd a bulin: rám gondolt. Nekem pedig azt, hogy megbánom, ha nem jövök el. Hát majdnem nem mentem – elevenítette fel a Ripostnak Patrik, majd hozzátette, az utolsó pillanatban döntött úgy, hogy mégis megy. – Nem voltam beöltözve, egy kockás ingzakó volt rajtam, maximum Ted Bundynak mondhattam volna magam.
A barátnőmön teljes arcát takaró smink volt, Joker-szerű. Csak a szemét és a haját láttam, és hogy igen dekoratív lány.
Már a bulin sejteni lehetett, hogy működik köztük a kémia, ennek ellenére még napokig csak üzengettek egymásnak, s ezután került csak sor az első randira. Azóta azonban sok közös programot csinálnak együtt.
− Nagyon sokat találkozunk, és mindig van miről beszélni, nincsenek üresjáratok. Megy minden magától, semmit sem erőltetünk − mondta a lapnak a sportoló.
MÉG TÖBB HÍR ESZTERGÁLYOS PATRIKRÓL IDE KATTINTVA!
kiemelt kép: Csányi István