A Győzike Show pillanatok alatt hozott népszerűséget az egész családnak, így Gáspár Beának is, azaz Bea asszonyak.
Bea asszony. Így ismeri több, mint két évtizede az ország Gáspár Győző feleségét. De, hogy miért, az csak most derült ki. Erről maga Bea beszélt Lakatos Levente podcastjében.
„Anno Zámbó Jimmy hívta így a feleségét. És én Edit asszony után kaptam ezt a nevet. Győzőnek ez nagyon tetszett, nekem azért annyira nem. Persze, ha most mondaná valaki, az rendben van, mert már asszonyos vagyok, de huszonévesen még nem éreztem magam annak”
-idézte a ReflektorOnline Beát, aki azt is elmondta, hogy a jelenleg használt neve sem hivatalos.
„A Gáspár Bea egy fiktív név. Az én hivatalos nevem Gáspárné Balla Beáta, amikor hozzámentem Győzőhöz, így vettem fel a nevét. Csak a Szombat esti láz idején lettem Gáspár Bea, akkor egyik pillanatról a másikra így köszönt vissza a nevem a plakátokról. Anyukám sérelmezte is, hogy ezt a szép nevet, hogy Balla, nem lehetett odaírni.”
-tette hozzá a híresség.
MÉG TÖBB HÍR GÁSPÁR BEÁRÓL IDE KATTINTVA!
kiemelt kép: TV2